2011. március 20., vasárnap

Második helyett "negró"

A Könyvmolypárbaj-csetablakban írtam a hosszú hétvégén, hogy nagyon nem csúszik a Lotte Weimarban.
Múltkor a Thaliaban megfogott az egyik akciós könyv hátsó borítóján az utolsó mondat:
"Ha Jane Austen ma még élne, olyan könyveket írna, mint ez" Cosmopolitan UK
Juhúúú! Ez kell nekem!
Eva Rice: Die verlorene Kunst, Liebschaften zu pflegen (The Lost Art of Keeping Secrets) ~ A titkok megőrzésének elvesztett művészete



Nem is csalódtam. Gyorsan olvasható, jó történet, kisebb csavarokkal, az ötvenes évek elszegényedő arisztokráciájáról, a feltörekvő amerikaiakról, akik tele vannak ugyan pénzzel, de túl harsányak a konzervatív angoloknak. És persze Johnnie Rayről, akiért az összes lány rajong, és titkon azt reméli, hogy majd őt választja ki egy koncerten a tömegből és vezeti oltár elé!
A történet két főszereplője Penelope, az elszegényedett arisztokrata család lánya. Apja meghalt a háborúban. Édesanyja, aki fiatalon (17!) ment férjhez élete szerelméhez, nem tud mit kezdeni magával. Nyomasztja pénztelenségük, a középkorból származó családi kastély folyamatosan hanyatló állapota; leánya, aki még nem találta meg 18 évesen a gazdag vőlegényt, aki a birtok sorsát is megmenthetné; fia, Inigo, a 16 éves gitár- és Amerika- mániás rebellis, akit havonta pár napra hazaküldenek az internátusból "fejmosásra", mert hol rádiót hallgat villanyoltás után, hol gitározik tanulás helyett.
A másik főszereplő Charlotte, szintén 18, de jóval önállóbb, plédekből, függönyökből kreál magának új ruhákat. Nagynénjének segít nap mint nap emlékiratainak megírásában.
Egy buszmegállóban "szedi fel" Penelopet, azzal, hogy osztozzanak a taxiköltségen, mert sürgős dolga van, és nem várhat örök időkig a buszra. A taxiban megkéri Penelope-t, hogy kísérje el a nagynénjéhez az ötórai teára, mert mindig jó a sütemény, és isteni a tea. Charlotte stílusa lehengerli a lányt, és önkéntelenül belegyezik a dologba. A néninél összefutnak annak fiával, Harryvel, aki épp szerelmi bánatban leledzik egy amerikai lány miatt, akinek ő túl csóró, és így a nem megfelelő férj-jelölt. A délután folyamán kiderül, hogy a néni ismeri Penelope szüleit, hallott édesanyja szépségéről, fiatalságáról, és üdvözletét küldi neki.
A két lány ezek után hihetetlen gyorsasággal összebarátkozik, Penelope meghívja magukhoz Charlotte-ot és Harryt. Amikor édesanyjának említi Clare néni üdvözletét, anyja furán reagál. Úgy csinál, mintha nem tduná, kiről van szó. Ez bogarat tesz lánya fülébe, és innentől érdeklődéssel figyeli anyja megnyilvánulásait.
A vendégek érkezésének hétvégéjén az édesanya elutazik otthonról, mintha nem érdekelné, mit csinálnak a tizenévesek otthon. Harryről kiderül, hogy egész jó fej, érdeklődik a varázslás után, tud egy csomó kártyatrükköt, amivel elkápráztatja Penelope-t, és az öccsét is, aki eltávozáson van otthon. Harry kihasználja a jó hangulatot és Charlotte segítségével meggyőzi Penelope-t, hogy játssza el az új barátnő szerepét szerelme eljegyzési partiján, amibe vonakodva ugyan, de beleegyezik. A parti jól sikerül, a menyasszony felfigyel elhagyott szerelme új barátnőjére. De a célt, hogy a lány visszatérjen Harryhez nem érték el.
Szilveszterre (1954.) az édesanya ismét meghívja magukhoz lánya új barátait. Megérkezik Amerikából húga is a férjével, aki az egyik kis lemezkiadó főnökének barátja, és elhozza az Államokból egy új énekes, Elvis Presley lemezeit. Inigo rögtön érzi, hogy ő valami teljesen új korszak kezdetét jelzi. A lányok is elismerik, hogy nem rossz a zenéje, de természetesen össze sem hasonlítható Johnnie Ray-jel.
Harry nem mond le álmáról, hogy visszahódítsa elveszett szerelmét. Így ismét Penelope segítségét kéri. Ő azonban el van kenődve, mert nem sikerült jegyet szereznie leendő férje koncertjére. Harry, ismerve a lány gyengéjét, valahogy szerez két jegyet az első sorba(!!!), és ezzel megszerzi Penelope belegyezését is, hogy elkíséri egy Dinnerpartyra a Ritzbe.
(Még nem említettem, hogy Penelope irodalmat és művészetet tanult az egyetemen, mellette pedig egy antikváriumban dolgozott kisegítőként heti egy-két alkalommal.)
Egyik Londonból tartó hazaúton egy érdekes, negyvenes,  izgalmas, amerikai férfival találkozik a vonaton, aki még ki is segíti, mert zavarában nem találja a vonatjegyét, és a férfi kifizeti neki. Csak annyit tud róla, hogy Rockynak hívják, és egy Chevrolet-ja van sofőrrel, tehát gazdag. Erről a találkozóról még Charlotte-nak sem beszél.
A Dinnerparty érdekesen indul, hiszen rögtön Rockyba "ütközik", ahogy a terembe lép, amit persze mindenki észrevesz. Kiderül, hogy a férfi tényleg kőgazdag, és a film-és zeneiparban dolgozik producerként. Harry is előkerül, és féltékenynek tűnik... A vőlegény, akit Rocky mutatott be menyasszonyának, rögtön átszervezi az ültetési rendet, és mindenkit, Penelope, Harry, Charlotte, Rocky a saját asztalukhoz ültet. Charlotte barátnője szemére veti, hogy nem említette a találkozást, Harry furán néz rá, miközben Rockyval beszélget. Ő, hogy zavarát leplezze sorra issza a pezsgőket és koktélokat, aminek hamarosan meg is lesz a hatása. Szerencsére Harry figyelmes, és elkíséri a lányt a mellékhelységbe, sőt, meg is várja, míg kicsit jobban lesz. Amikor visszatérnek, a menyasszony teljesen kikel magából, pláne mikor Harry megcsókolja Penelpoe-t az asztaltársaság előtt...
Másnap reggel a lány borzasztó fejfájással, bűntudattal, és egyéb fura érzésekkel ébred. Harry viszont úriember, mert a boríték az ígért koncertjegyekkel a lányoknak az éjjeli szerkényen fekszik.
Penelope gyorsan, búcsúzkodás nélkül akar távozni, de ez nem sikerül, mert a kikosarazott vőlegény a kapuban áll. Hiszen a terv bevált, a menyasszony rájött, hogy mégis a szegény Harryt szereti, és megszökött.
Penelope ettől még rosszabbul érzi magát. Pár nap múlva, otthon öccsével egyedül vannak éjszaka, mikor fura hangokat hallanak a földszintről. Betörő! Szerencsére Inigo elég bátor, és lemerészkedik. A "betörőt" a könyvtárban találják elég ittas állapotban. A menyasszony. Harryt keresi. Penelope nem ért semmit. Szerencsére Rocky ismeri a fiatal szerelmes lányok gondolatmenetét, és a menyasszony után jön és hazaviszi.
Charlotte elmeséli Penelope-nak, hogy a parti másnapja óta nem tudja, hol van Harry, de hallotta, hogy az eljegyzést felbontották. A lányokat azonban jobban érdekli a koncert! Hiszen nemsoká élőben láthatják Johnnie Rayt!
A koncert előtt a sorban találkoznak pár lánnyal Penelope falujából, akik eldöntötték, hogy a műsor végén megvárják a kijáratnál az énekest. A barátnők csatlakoznak hozzájuk. A koncert fantasztikus. A jegyek a legjobb helyre szólnak, mert az egyik szám közben Johnnie leballag a nézők közé, és pont Penelope-t választja ki magának, és a szám végén meg is csókolja!  Sajnos a koncert végén, órákig tartó várakozás után sem jön a várva várt sztár. A lányok fáradtak, fáznak, és azon gondolkoznak, hogyan is fognak hazajutni, amikor a megmentő megérkezik egy luxuskocsiban. Rocky, az úriember, felismeri Penelope-t és felajánlja, hogy hazaviszi őket. A lány egész úton arra összpontosít, hogy el ne aludjon, és az út minden percére vissza tudjon később emlékezni. Rocky hírekkel is szolgál. Harry és az ex-menyasszony közösen leléptek. Mivel nagyon későn érnek haza, a lány felajánlja Rockyank az egyik hálószobát, tudva, hogy anyja nagyon meg lesz botránkozva, hiszen utálja az amerikaiakat, és pláne az ilyen jellegű meglepetéseket. Mikor felébred, azt kell látnia, hogy a férfi fülig beleszeretett anyjába, és anyja is vidáman mosolyog a férfi történetein. Persze tudta belül, hogy nagy a korkülönbség, de mégis megrendíti a látvány. Hiszen édesanyját az apjuk halála óta nem látta nevetni! Inigo is éppen otthon tartózkodik, és amikor megtudja, ki a vendég, rögtön elmondja neki a nagy tervét. Otthagyja az iskolát, és elmegy az Államokba, és zenész lesz, Elvis a példaképe. A férfi csodálkozik, hogy honnan hallott egy 16 éves angol srác Elvisről, és még jobban csodálkozik, amikor az eljátssza neki a Király számait. Rögtön megígéri neki, hogy támogatni fogja a zenei tanulmányait. Ettől tényleg kiborul az anya.
Elküldi Rockyt, a gyerekeivel nem beszél. Magába roskad ismét. Rájön, hogy milyen teher a férje családi öröksége, az óriási birtok a nyakában.
Penelope-t meghívja Clare néni az Emlékiratok kiadásának ünneplésére. Charlotte beszéddel készül, de a néni megelőzi. Egy kézzel írt lapot tart a kezében. A két lány nem tudja, mi lehet az, hiszen Charlotte mindent legépelt. Amikor a néni befejezi a felolvasást, derül ki, hogy honnan ismerte Penelope családját, illetve szüleit. Az opera előtt futott össze egyszer egy tőle sokkal fiatalabb férfival, akitől tüzet kért. Aztán beszélgetni kezdtek, beültek egy  kávéházba, és egész éjjel ottmaradtak. Clare elmondta neki, hogy férje van, kisfia, de a férje csak otthon ül, ő pedig utazni vágyik, világot látni. A férfi azt javasolta neki, hogy ha a férje valóban otthonülő típus, akkor, ha visszatért fiával a világhódító útról, a férje valószínűleg még mindig otthon fog ülni, tehát miért ne tenné? Beszélgettek a férfi életéről is, terveiről. Nőtlen volt még. Clare aznap este beleszeretett ebbe a férfiba, és örök életében őt szerette, plátóian, hiszen sokkal fiatalabb volt tőle, és olvasta az újságban, hogy találkozásuk után nemsokkal elvett egy fiatal, 17 éves gyönyörűséges szép lányt! Penelope-nak esett le hamarabb, hogy az édesapjáról beszélt a néni... Clare megkérte, hogy maradjon még a fogadás után. Megmutatta neki az édesanyja leveleit, amiket ő azután írt Clare-nek, hogy Penelope elmesélte otthon, kinél járt teázni. Ebből kiderült, hogy az édesapját is megfogta a nő személyisége, de mivel sokkal idősebb volt, és férjezett, nem kezdett viszonyba vele. Az édesanya azt is leírta, hogy sokáig féltékeny volt Clare-re ennek ellenére, mert tapasztalt volt, nem fiatal lány, mint ő, amikor férjhez ment, és rászakadt a háztartás súlya, meg  a családi birtoké, amit anyósa sokszor az orra alá dörgölt.  Nagyon örült viszont, hogy Penelope révén megismerheti az idős Clare-t és köszöni neki, hogy valakivel tud a szeretett férfiról beszélni. Édesanyja leírta azt is, mekkora teher a leromlott állapotú családi birtok fenntartása, és mennyire röghöz köti mindannyiukat. Mert hiába ismerkedik meg ő, vagy leánya valakivel, ott lebeg a fejük fölött a pénztelenség, és a többszáz éves birtok, kastély sorsa, amire nem lehet új életet alapozni.
A befejezés eléggé nem Austen-es. Egy este ugyanis, amikor Penelope hazafelé tart a munkából, rendőrök és tűzoltók fogadják a birtok kapujában, és nem akarják beengedni. Ő beszökik, és látja, hogy az egész kastély lángol. Szerencsére senki nem volt a házban, mert az anyja az intézővel a városba vitette magát, a szakácsnőnek szabadot adott. Inigo az internátusban, nővére a városban volt. Személyi sérülés nem történt. De másnap az intéző érdekes csomagot adott át a lánynak, amiből kiderült, hogy pár egyéb dolog sem sérült... Inigo lemezgyűjteménye, a lány báli ruhája, amiben a Ritzben volt, édesanyjuk esküvői ruhája, naplója. Penelope megtartotta magának a gondolatait, és akkor sem lepődött meg, amikor Rocky feltűnt a színen, hogy segítsen a biztosítóval rendezni az ügyeket. Harryről nem volt híre. De a régi-új menyasszonyról igen. Az amerikai lány rájött, hogy Harry már nem szereti úgy, mint hitte, és még mindig szegény, így kibékült vőlegényével, és visszamentek Amerikába.
A végén persze Harry is előkerült, meghívta a lányokat egy kávézóba, és ott Penelope is bevallotta végre magának és a fiúnak is, hogy szereti. :D

Happy end minden vonalon és totál NEGRÓ-fíling! Teljesen felszabadultam, és újult erővel, tiszta tüdővel ugrottam neki ismét a Mann könyvnek.

-A naplót megírni majdnem tovább tartott, mint a könyvet elolvasni...

Folyt. köv., hiszen elolvastam Lottet is! Juhúúú




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése