Második: végre pipa!

Annyiszor írtam már, milyen nehezen haladtam a második könyvvel.

Pont így néz ki az a könyv is, amit én olvastam. Édesanyám polcáról való. Megvan neki az egész Remek-sorozat. Mindig dicsekedett is vele, hogy ahogy megjött az újabb adag, ő mindig mindet elolvasta. Az első bizonyítékot, hogy nem csak olvasta, hanem emlékszik is rájuk, tavaly nyáron kaptam tőle, amikor dicsekedtem, hogy több hónap alatt sikerült elolvasnom Sinclair Lewis Fő utca c. könyvét. Anycikám: az az a doktoros, ugye? Nah, ettől kész voltam. Cím alapján így rávágni... Mert az a könyv sem az egyszerűbb tételek közül való... Édesanyám néha használ olyan kifejezéseket, amiket azért nem minden utcasarkon hallani. Pl. utálom, ha egy férfi "panyókára vetve" hordja a kabátját! Mondom, az mi? Amikor nem bújik bele, csak a vállára van dobva. Mondom, ezt értem, de miért nem ezt mondod? Aztán elolvastam a Fekete gyémántokat talán, és rájöttem. Mert ez így szebben hangzik, és ha Jókai mondhatott, írhatott ilyet, akkor az én Anyukám pláne használhatja ezt a kifejezést. Természetesen ebben a könyvben is megtaláltam egyet Édsanya nem mindennapi mondásai közül. Nem szaladok azonban a dolgok elébe. Visszatérek rá a megfelelő helyen.

Lotte. Ugye Ti is emlékeztek, arra, hogy nem haladtam a könyvvel? (Többször nem mondom már el, azt hiszem :D) Miért maradtam meg nála mégis? Miért nem hajítottam a sarokba már kb. akkor, amikor rájöttem, hogy az első párbeszéd a 33. oldaltól a 85-ig tart és a könyv összesen 309 oldal? Vagy amikor már a harmadik párbeszéden voltunk túl és a 195. oldalon jártam? Mert valahogy mégis érdekelt a sztori.

Charlotte és Goethe találkozása negyvennégy évvel első találkozásuk után, ami Goethet Az ifjú Werther szenvedési megírására ösztönözte, és Charlotte-ról mintázta a női főszereplőt.

A sztori úgy indul, hogy 1816. szeptember végén a weimari Elefánt Fogadóba kevéssel reggel 8 után megérkezik Kestnerné, szül. Charlotte Buff,  asszony (szül. Wetzlarban, 1753. jan.11.) leányával. A két hölgy Kestner asszony testvéréhez jött látogatóba. A papírok kitöltése közben -onnan tudjuk az adatokat- a pincérnek, Mager a neve, feltűnik a név. Teljesen "begyorsul", hiszen mindenki tudja, hogy Charlotte Buff volt Goethe múzsája a Wertherhez. A hír gyorsan terjed. Szobájukba térve Charlotte írószert kér, és rögtön tájékoztatja Goethét, hogy a városban van.

Tisztelt Barátom! Húgom meglátogatására Charlotte leányommal néhány napot töltvén az Ön városában, szeretném Önnek bemutatni gyermekemet, s örömömre szolgála, ha megint láthatnám azt az arcot, amely, mialatt Ön is, én is, ki-ki a maga mértéke szerint, helytálltunk az életben, a világ előtt oly nagy jelentőségre jutott. - Weimar, Elefánt Fogadó, 1816. szeptember 16-án. - Charlotte Kestner, szül. Buff.  (ebből az idézetből látszik kicsit a nyelvezet...)

Leányát elküldi a rokonokhoz, ő pedig lefekszik kicsit kipihenni a fáradalmakat. Mager ébreszti álmából. Egy angol hölgy, Miss Cuzzle, szintén a hotel vendége szeretné Charlotte-t lerajzolni. Enged a kérlelésnek, és jól szórakozik a hölgy ismert emberekről szóló történetein. Mager zavarja meg a rajzórát. Bejelenti Riemel doktort, aki a titkos tanácsos úr őexcellenciájának (=Goethe) titkárja és meghitt útikísérője, és Mager szerint talán a doktor üzenetet hozhat a mestertől.

Kettejük beszélgetéséből kapunk egy előzetes képet Goethéről, és természetesen Riemerről is, aki a saját becsvágyát és tehetségét a mesternek áldozta. Hiszen lehetett volna ő tanár külföldi egyetemeken, de inkább megmaradt a titkári posztnál a nagy ember szolgálatában, akit ezért hol dicsér, hol megvet. Hangneme nem mindenhol nyeri el Kestner asszony tetszését, aki olyankor finoman a doktor értésére adja nemtetszését. Goethe vadházasságban élt sokáig egyetlen fia anyjával, egy műveletlen művirágvarró-lánnyal, amit az udvar, és a nép sem nézett jó szemmel, de tekintélye miatt elnézték neki. 1806-ban aztán feleségül vette a nőt, de ő történetünk idején már meghalt, csakúgy, mint Lotte férje, akivel jegyben járt már, mikor Goethét megismerte.

A beszélgetésből szintén kiderült, hogy a doktor, szinte a mester parancsára feleségül vette annak nevelt lányát, és külön házat kénytelen immár vinni. Így többet kell tanárként dolgoznia, és a titkári teendőket Goethe fia, August veszi egyre inkább át. Charlotte elmondja Kestnerrel való megismerkedését, szerelmük kibontakozását, azt hogyan csapódott hozzájuk a harmadik. Kestner meghagyta neki a választás jogát. Nem erőltette soha, hogy inkább őt, és ne a költőt válassza. A találkozást és a szakítást írta meg Goethe a Wetherben, és lett vele világhírű.

Ismét Mager zavarja meg a három órája tartó beszélgetést. Schoppenhauer kisasszony szeretne a tisztelt hölggyel beszélni. A hölgy édesanyja dúsgazdag és a város kulturális életében fontos szerepet játszik. A lány sajnos csúnya, de nagyon jó eszű, és szeretettel csüng barátnőjén, aki kimondatlanul az ifjú August jegyesének számít.Beszél barátnője porosz származásáról, porosz érzületeiről,  a küszöbön álló frigyről. August kényes udvari helyzetéről. A napóleoni időkben járunk. Weimarban hol Napóleon, hol a helyi erők gyülekeznek. August származása - szerelemgyerek, bár később elvette az apja az anyját - nem felel meg az udvarnál, de tekintettel a költőfejedelemre, pozíciót kap az udvarnál. Sajnos nem örökölte apja tehetségét a versírásban, és inkább ő is behódol a nagyszerű szülő akaratának. Amikor a háború úgy fordul, hogy megmutathatná a világnak, hogy jó hazafi és jó katona, apja, a háború miatti ellenszenvéből, és mert a célokkal sem ért egyet, megtiltja fiának, hogy bevonuljon. Kortársai szemében ez újabb ok a kiközösítésre. Schoppenhauer kiasszony megkéri Lottét, hogy valahogy akadályozza meg a frigyet. Erre Az idős hölgy nem tud mit szólni, ráadásul Mager újabb vendéget jelent be...

August von Goethe, kamarai tanácsos úr. Vele is hosszan beszélget Charlotte. Szinte fiának tekinti, úgy is beszél vele. Elmondja neki, mennyire sajnálja, hogy az édesanyja meghalt. Ettől a fiú meghatódik, és elmeséli, ő milyennek látja a nagy embert, a betegségeivel, pedantériájával az emlékiratokkal kapcsolatban. Szóba hozza jegyességét, és végül megadja a választ a reggel írt levélkére. Három nap múlva ebédre várja őt, leányát, testvérhúgát, és sógorát a mester.

Itt, a 196. oldalon vált Mann, és végre Goethe személyesen mesél magáról, napjairól, rigolyáiról, a természethez való viszonyáról. Szigorú napirend szerint él. Dolgozik az emlékiratokon, születésnapi köszöntőket kell írni a hatalmasságoknak, természettudományos kísérleteket végezni, stb. 

És itt jön a bevezetőben említett mondat: Az imént még úgy éreztem, hogy maródit jelentek, ágyban maradok és hagyok mindent, ahogy van. Mennyiszer mondja Anycim, hogy olyan maródi vagyok, amikor nem érzi jól magát... Már megszoktam, de természetesen nem tudtam, honnan jön ez a kifejezés. Úgy döntöttem, hogy ebben a könyvben olvasta. Fel is hívtam ennél a résznél... Tök örült neki :D

De vissza a könyvhöz. Egy gondolat, amit Mann Goethe szájába adott, de szerintem ez inkább ő, és ma is nagyon igaz:

Ne értsen félre! Föltétlenül lehetségesnek és valószínűnek tartom, hogy a mi tizenkilencedik századunk nem egyszerűen az előző század folytatása, hanem egy új korszakot nyit meg, amelyben majd a legtisztább irányban haladó emberiség látványában gyönyörködhetünk. Persze másfelől nagyon is úgy fest a dolog, mintha egy közepes, hogy ne mondjam, középszerű kultúra akarna általánossá válni, amelynek jellegéhez egyebek közt hozzátartozik, hogy a kormányzatba beleártják magukat sokan olyanok, akiknek semmi közük hozzá. Lent látjuk a fiatalok elvakult törekvését arra, hogy részt vegyenek a legfőbb államügyek intézésében, fönt pedig a gyengeségből és túlzott szabadelvűségből eredő hajlamot, hogy mindenütt többet engedjenek a kelleténél. De merem állítani, én ismerem a túlságos liberalizmus nehézségeit és veszélyeit, amely kihívja az egyesek követeléseit, úgyhogy a végén az ember már nem tudja a sok kívánság közül melyiket elégítse ki. Mindig kiderül, hogy föntről túlságos jósággal, szelídséggel és erkölcsi finnyássággal tartósan nem lehet boldogulni, amikor fönáll a kényszerűség, hogy egy vegyes és néha elvetemült világot kell kordában tartani. A törvényhez való ragaszkodás elengedhetetlen. Hiszen már kezdik puhán és lanyhán kezelni a bűnösök beszámíthatóságának kérdését, amennyiben a orvosi bizonyítványok és szakvélemények gyakran azt célozzák, hogy a gonosztevőt kihúzzák a megérdemelt büntetésből!

Goethe aznap is, mint mindig 7-kor kezdte a napot. Klaus, az inas megcsinálta a haját, majd jött a fia tanulótársa, John, akit Goethe csak göthösnek hív az inas előtt. Ezután érkezik August. Hosszas bevezetés után odaadja Charlotte levelét apjának,  akinek azonban egy kristály fontosabb a levélnél. Majd a trónörökös első házibáljára talál ki fantasztikus díszletet, és műsort. August kétszer próbálja megemlíteni a levélkét, de egyelőre van fontosabb dolga a mesternek...

Végre a kérdés:

-Honnan is kalandoztunk el?

- A most érkezett levélkétől, apám, amelyről beszélni és tanácskozni kellene. Mit ír Kestner udvari tanácsosné?

Ebédmeghívást kap a hölgy Goethe barátaival, ismerőseivel közösen. Ezt már tudjuk Charlotte leveléből. 

Az ebéd alatt Lotte elég mesterkélnek tartja a mestert, és fájlalja, hogy mellé, és nem vele szembe ültették, így nehezebben tud vele beszélgetni. Feltűnik neki, hogy az egész asztaltársaság szinte csak Goethe szavaira vár, és különbeszélgetést senki nem folytat. A mester viccein mindenki nevet, hangosan, ahogy egy ilyen embert ez megillet. Szóba kerül a színház. Goethe felajánlja Charlotte-nak, hogy amíg Weimarban van, meghívja  színházi páholyába, hogy onnan csodálhassa a nagyszerű weimari társulat előadásait. 

Az ebéd úgy ér véget, hogy Lotte nem tud kettesben beszélni Goethével, ami kicsit lehangolja. 

Még egy hónapig maradnak leányával a városban. Részt vesznek fogadáson, melyet sógora ad tiszteletére,valamint egy szavaló esten. De Barátjával nem fut össze. 

Október 9-én névjegyet kap a költőtől:

Igen tisztelt barátnőm, ha ma este igénybe veszi páholyomat, elküldöm kegyedért kocsimat. Jegyre nincs szükség. inasom megmutatja az utat a földszinten keresztül. bocsássa meg, hogy magam nem lehetek ott, s hogy eddig nem mutatkoztam, jóllehet gondolatban gyakran időztem kegyednél. Szívből kívánja a legjobbakat - Goethe

És végre a 303. oldalon (309 az össz. oldalszám!), a színház végeztével, mikor Lotte beszáll a kocsiba, Goethe odabent várja. 

- Ez nagyon kedves, excellenciás Goethe, s főként azért örülök neki, mert elhatározásából, abból a meglepetésből, amelyet nekem szerzett, kettőnk lelkének valamilyen harmóniája csendül ki, ha ugyan egy nagy ember és egy jelentéktelen asszony közt erről egyáltalán szó lehet. Mert úgy veszem észre, hogy ön is kielégületlenséget érzett volna - egészen elszomorodásig -, ha minapi búcsúzásunk a tanulságos megszemlélések után a legutolsónak bizonyul, és nem követi legalább még egyetlen viszontlátás, amelyet igazán készségesen ismerek el örökreszólóan utolsónak, ha ennek a történetnek megbékítő befejezést tud adni. 

A maradék 5 oldalért érdemes elolvasni ezt a könyvet! Nem egyszerű, főleg a nyelvezete, a politikai témák miatt, főleg nem Goethe munkásságának minimális ismerete nélkül, de megéri. 

A folytatás pedig most már valóban egy   olyan könyv lesz, amit nem azért választottam, mert "el kell olvasni", mert "az alapműveltséghez hozzátartozik", pedig szerintem igen, hanem azért, mert kiskoromban a bátyám hülyére röhögte magát rajta. Természetesen elolvastam én is de, annyi minden kihullott azóta, és annyira "kultkönyvé" vált az elmúlt 20 évben, hogy itt az ideje újra kézbe venni! 

Mentem stopploni a kádba :D

Második helyett "negró"

A Könyvmolypárbaj-csetablakban írtam a hosszú hétvégén, hogy nagyon nem csúszik a Lotte Weimarban.
Múltkor a Thaliaban megfogott az egyik akciós könyv hátsó borítóján az utolsó mondat:
"Ha Jane Austen ma még élne, olyan könyveket írna, mint ez" Cosmopolitan UK
Juhúúú! Ez kell nekem!
Eva Rice: Die verlorene Kunst, Liebschaften zu pflegen (The Lost Art of Keeping Secrets) ~ A titkok megőrzésének elvesztett művészete

Nem is csalódtam. Gyorsan olvasható, jó történet, kisebb csavarokkal, az ötvenes évek elszegényedő arisztokráciájáról, a feltörekvő amerikaiakról, akik tele vannak ugyan pénzzel, de túl harsányak a konzervatív angoloknak. És persze Johnnie Rayről, akiért az összes lány rajong, és titkon azt reméli, hogy majd őt választja ki egy koncerten a tömegből és vezeti oltár elé!
A történet két főszereplője Penelope, az elszegényedett arisztokrata család lánya. Apja meghalt a háborúban. Édesanyja, aki fiatalon (17!) ment férjhez élete szerelméhez, nem tud mit kezdeni magával. Nyomasztja pénztelenségük, a középkorból származó családi kastély folyamatosan hanyatló állapota; leánya, aki még nem találta meg 18 évesen a gazdag vőlegényt, aki a birtok sorsát is megmenthetné; fia, Inigo, a 16 éves gitár- és Amerika- mániás rebellis, akit havonta pár napra hazaküldenek az internátusból "fejmosásra", mert hol rádiót hallgat villanyoltás után, hol gitározik tanulás helyett.
A másik főszereplő Charlotte, szintén 18, de jóval önállóbb, plédekből, függönyökből kreál magának új ruhákat. Nagynénjének segít nap mint nap emlékiratainak megírásában.
Egy buszmegállóban "szedi fel" Penelopet, azzal, hogy osztozzanak a taxiköltségen, mert sürgős dolga van, és nem várhat örök időkig a buszra. A taxiban megkéri Penelope-t, hogy kísérje el a nagynénjéhez az ötórai teára, mert mindig jó a sütemény, és isteni a tea. Charlotte stílusa lehengerli a lányt, és önkéntelenül belegyezik a dologba. A néninél összefutnak annak fiával, Harryvel, aki épp szerelmi bánatban leledzik egy amerikai lány miatt, akinek ő túl csóró, és így a nem megfelelő férj-jelölt. A délután folyamán kiderül, hogy a néni ismeri Penelope szüleit, hallott édesanyja szépségéről, fiatalságáról, és üdvözletét küldi neki.
A két lány ezek után hihetetlen gyorsasággal összebarátkozik, Penelope meghívja magukhoz Charlotte-ot és Harryt. Amikor édesanyjának említi Clare néni üdvözletét, anyja furán reagál. Úgy csinál, mintha nem tduná, kiről van szó. Ez bogarat tesz lánya fülébe, és innentől érdeklődéssel figyeli anyja megnyilvánulásait.
A vendégek érkezésének hétvégéjén az édesanya elutazik otthonról, mintha nem érdekelné, mit csinálnak a tizenévesek otthon. Harryről kiderül, hogy egész jó fej, érdeklődik a varázslás után, tud egy csomó kártyatrükköt, amivel elkápráztatja Penelope-t, és az öccsét is, aki eltávozáson van otthon. Harry kihasználja a jó hangulatot és Charlotte segítségével meggyőzi Penelope-t, hogy játssza el az új barátnő szerepét szerelme eljegyzési partiján, amibe vonakodva ugyan, de beleegyezik. A parti jól sikerül, a menyasszony felfigyel elhagyott szerelme új barátnőjére. De a célt, hogy a lány visszatérjen Harryhez nem érték el.
Szilveszterre (1954.) az édesanya ismét meghívja magukhoz lánya új barátait. Megérkezik Amerikából húga is a férjével, aki az egyik kis lemezkiadó főnökének barátja, és elhozza az Államokból egy új énekes, Elvis Presley lemezeit. Inigo rögtön érzi, hogy ő valami teljesen új korszak kezdetét jelzi. A lányok is elismerik, hogy nem rossz a zenéje, de természetesen össze sem hasonlítható Johnnie Ray-jel.
Harry nem mond le álmáról, hogy visszahódítsa elveszett szerelmét. Így ismét Penelope segítségét kéri. Ő azonban el van kenődve, mert nem sikerült jegyet szereznie leendő férje koncertjére. Harry, ismerve a lány gyengéjét, valahogy szerez két jegyet az első sorba(!!!), és ezzel megszerzi Penelope belegyezését is, hogy elkíséri egy Dinnerpartyra a Ritzbe.
(Még nem említettem, hogy Penelope irodalmat és művészetet tanult az egyetemen, mellette pedig egy antikváriumban dolgozott kisegítőként heti egy-két alkalommal.)
Egyik Londonból tartó hazaúton egy érdekes, negyvenes,  izgalmas, amerikai férfival találkozik a vonaton, aki még ki is segíti, mert zavarában nem találja a vonatjegyét, és a férfi kifizeti neki. Csak annyit tud róla, hogy Rockynak hívják, és egy Chevrolet-ja van sofőrrel, tehát gazdag. Erről a találkozóról még Charlotte-nak sem beszél.
A Dinnerparty érdekesen indul, hiszen rögtön Rockyba "ütközik", ahogy a terembe lép, amit persze mindenki észrevesz. Kiderül, hogy a férfi tényleg kőgazdag, és a film-és zeneiparban dolgozik producerként. Harry is előkerül, és féltékenynek tűnik... A vőlegény, akit Rocky mutatott be menyasszonyának, rögtön átszervezi az ültetési rendet, és mindenkit, Penelope, Harry, Charlotte, Rocky a saját asztalukhoz ültet. Charlotte barátnője szemére veti, hogy nem említette a találkozást, Harry furán néz rá, miközben Rockyval beszélget. Ő, hogy zavarát leplezze sorra issza a pezsgőket és koktélokat, aminek hamarosan meg is lesz a hatása. Szerencsére Harry figyelmes, és elkíséri a lányt a mellékhelységbe, sőt, meg is várja, míg kicsit jobban lesz. Amikor visszatérnek, a menyasszony teljesen kikel magából, pláne mikor Harry megcsókolja Penelpoe-t az asztaltársaság előtt...
Másnap reggel a lány borzasztó fejfájással, bűntudattal, és egyéb fura érzésekkel ébred. Harry viszont úriember, mert a boríték az ígért koncertjegyekkel a lányoknak az éjjeli szerkényen fekszik.
Penelope gyorsan, búcsúzkodás nélkül akar távozni, de ez nem sikerül, mert a kikosarazott vőlegény a kapuban áll. Hiszen a terv bevált, a menyasszony rájött, hogy mégis a szegény Harryt szereti, és megszökött.
Penelope ettől még rosszabbul érzi magát. Pár nap múlva, otthon öccsével egyedül vannak éjszaka, mikor fura hangokat hallanak a földszintről. Betörő! Szerencsére Inigo elég bátor, és lemerészkedik. A "betörőt" a könyvtárban találják elég ittas állapotban. A menyasszony. Harryt keresi. Penelope nem ért semmit. Szerencsére Rocky ismeri a fiatal szerelmes lányok gondolatmenetét, és a menyasszony után jön és hazaviszi.
Charlotte elmeséli Penelope-nak, hogy a parti másnapja óta nem tudja, hol van Harry, de hallotta, hogy az eljegyzést felbontották. A lányokat azonban jobban érdekli a koncert! Hiszen nemsoká élőben láthatják Johnnie Rayt!
A koncert előtt a sorban találkoznak pár lánnyal Penelope falujából, akik eldöntötték, hogy a műsor végén megvárják a kijáratnál az énekest. A barátnők csatlakoznak hozzájuk. A koncert fantasztikus. A jegyek a legjobb helyre szólnak, mert az egyik szám közben Johnnie leballag a nézők közé, és pont Penelope-t választja ki magának, és a szám végén meg is csókolja!  Sajnos a koncert végén, órákig tartó várakozás után sem jön a várva várt sztár. A lányok fáradtak, fáznak, és azon gondolkoznak, hogyan is fognak hazajutni, amikor a megmentő megérkezik egy luxuskocsiban. Rocky, az úriember, felismeri Penelope-t és felajánlja, hogy hazaviszi őket. A lány egész úton arra összpontosít, hogy el ne aludjon, és az út minden percére vissza tudjon később emlékezni. Rocky hírekkel is szolgál. Harry és az ex-menyasszony közösen leléptek. Mivel nagyon későn érnek haza, a lány felajánlja Rockyank az egyik hálószobát, tudva, hogy anyja nagyon meg lesz botránkozva, hiszen utálja az amerikaiakat, és pláne az ilyen jellegű meglepetéseket. Mikor felébred, azt kell látnia, hogy a férfi fülig beleszeretett anyjába, és anyja is vidáman mosolyog a férfi történetein. Persze tudta belül, hogy nagy a korkülönbség, de mégis megrendíti a látvány. Hiszen édesanyját az apjuk halála óta nem látta nevetni! Inigo is éppen otthon tartózkodik, és amikor megtudja, ki a vendég, rögtön elmondja neki a nagy tervét. Otthagyja az iskolát, és elmegy az Államokba, és zenész lesz, Elvis a példaképe. A férfi csodálkozik, hogy honnan hallott egy 16 éves angol srác Elvisről, és még jobban csodálkozik, amikor az eljátssza neki a Király számait. Rögtön megígéri neki, hogy támogatni fogja a zenei tanulmányait. Ettől tényleg kiborul az anya.
Elküldi Rockyt, a gyerekeivel nem beszél. Magába roskad ismét. Rájön, hogy milyen teher a férje családi öröksége, az óriási birtok a nyakában.
Penelope-t meghívja Clare néni az Emlékiratok kiadásának ünneplésére. Charlotte beszéddel készül, de a néni megelőzi. Egy kézzel írt lapot tart a kezében. A két lány nem tudja, mi lehet az, hiszen Charlotte mindent legépelt. Amikor a néni befejezi a felolvasást, derül ki, hogy honnan ismerte Penelope családját, illetve szüleit. Az opera előtt futott össze egyszer egy tőle sokkal fiatalabb férfival, akitől tüzet kért. Aztán beszélgetni kezdtek, beültek egy  kávéházba, és egész éjjel ottmaradtak. Clare elmondta neki, hogy férje van, kisfia, de a férje csak otthon ül, ő pedig utazni vágyik, világot látni. A férfi azt javasolta neki, hogy ha a férje valóban otthonülő típus, akkor, ha visszatért fiával a világhódító útról, a férje valószínűleg még mindig otthon fog ülni, tehát miért ne tenné? Beszélgettek a férfi életéről is, terveiről. Nőtlen volt még. Clare aznap este beleszeretett ebbe a férfiba, és örök életében őt szerette, plátóian, hiszen sokkal fiatalabb volt tőle, és olvasta az újságban, hogy találkozásuk után nemsokkal elvett egy fiatal, 17 éves gyönyörűséges szép lányt! Penelope-nak esett le hamarabb, hogy az édesapjáról beszélt a néni... Clare megkérte, hogy maradjon még a fogadás után. Megmutatta neki az édesanyja leveleit, amiket ő azután írt Clare-nek, hogy Penelope elmesélte otthon, kinél járt teázni. Ebből kiderült, hogy az édesapját is megfogta a nő személyisége, de mivel sokkal idősebb volt, és férjezett, nem kezdett viszonyba vele. Az édesanya azt is leírta, hogy sokáig féltékeny volt Clare-re ennek ellenére, mert tapasztalt volt, nem fiatal lány, mint ő, amikor férjhez ment, és rászakadt a háztartás súlya, meg  a családi birtoké, amit anyósa sokszor az orra alá dörgölt.  Nagyon örült viszont, hogy Penelope révén megismerheti az idős Clare-t és köszöni neki, hogy valakivel tud a szeretett férfiról beszélni. Édesanyja leírta azt is, mekkora teher a leromlott állapotú családi birtok fenntartása, és mennyire röghöz köti mindannyiukat. Mert hiába ismerkedik meg ő, vagy leánya valakivel, ott lebeg a fejük fölött a pénztelenség, és a többszáz éves birtok, kastély sorsa, amire nem lehet új életet alapozni.
A befejezés eléggé nem Austen-es. Egy este ugyanis, amikor Penelope hazafelé tart a munkából, rendőrök és tűzoltók fogadják a birtok kapujában, és nem akarják beengedni. Ő beszökik, és látja, hogy az egész kastély lángol. Szerencsére senki nem volt a házban, mert az anyja az intézővel a városba vitette magát, a szakácsnőnek szabadot adott. Inigo az internátusban, nővére a városban volt. Személyi sérülés nem történt. De másnap az intéző érdekes csomagot adott át a lánynak, amiből kiderült, hogy pár egyéb dolog sem sérült... Inigo lemezgyűjteménye, a lány báli ruhája, amiben a Ritzben volt, édesanyjuk esküvői ruhája, naplója. Penelope megtartotta magának a gondolatait, és akkor sem lepődött meg, amikor Rocky feltűnt a színen, hogy segítsen a biztosítóval rendezni az ügyeket. Harryről nem volt híre. De a régi-új menyasszonyról igen. Az amerikai lány rájött, hogy Harry már nem szereti úgy, mint hitte, és még mindig szegény, így kibékült vőlegényével, és visszamentek Amerikába.
A végén persze Harry is előkerült, meghívta a lányokat egy kávézóba, és ott Penelope is bevallotta végre magának és a fiúnak is, hogy szereti. :D

Happy end minden vonalon és totál NEGRÓ-fíling! Teljesen felszabadultam, és újult erővel, tiszta tüdővel ugrottam neki ismét a Mann könyvnek.

-A naplót megírni majdnem tovább tartott, mint a könyvet elolvasni...

Folyt. köv., hiszen elolvastam Lottet is! Juhúúú